" don't need a friend or lover... "

Igen, élek még. Ennyi idő után ez elég meglepő, de fogjuk rá, hogy élet. Újraindul a hoppanálás, meglátjuk mikor akarok megint megszökni. Maja mindenképpen hiányzik, és egy csomó mindenki. De mintha az egész világ eltűnt volna. Még Will is.
A vizsgákról nincs semmi mondanivalóm. Amíg céltalan vagyok, nincs is értelme nekikezdeni. Talán jövőre. De az is lehet, hogy negyedévesen fogok megöregedni.
Még mindig érzem a hiányát, még mindig fáj, de már nem álmodok állandóan a kínzókamráról, nem ülök mozdulatlanul a zuhogó esőben órákig. MÁR NEM! Azt mondják könnyebb, ha írok róla...ha beszélek róla...Ekkora hülyeséget ki mondott?

nothin' make sense anymore.

Czuję się, uśmiechnij się, żyć. Ale codziennie rano budzę się pod jego nieobecność, jak gdyby jedna ze stron. A co to jest? Jego nieobecność towarzyszy kawałek mnie prawie albo nie.

last man standing.

I felt again. These feels weren't as good as they should have been, but they were feels and that's it. But I wasn't empty any more. I was full of bad feels.

És még a nevét sem tudom, hogy megkeressem, ha szükségem van rá. És határozottan szükségem van rá, mert segít, anélkül, hogy tudna róla, anélkül, hogy tudná, segítségre szorulok. Anélkül, hogy kiejtené a nevét...Ha elnevezhetném...William-nek hívnám.

Tényleg hoppanálok. A 2. órán sikeresen áthelyeztem magam a karikába, miután először csak a fél lábam érkezett meg oda, másodszor pedig el akartam hoppanálni egy tengerpartra, és bizonyára sikerült is volna, ha egy nagy dörrenéssel nem lép működésbe a terem védőbűbája. Túl élethűre sikeredett a szabadság érzése, hogy már a helyszín kinézetét is befolyásolta. Így természetesen magaménak tudhatom a társaim lenézését, és az általuk adott becenevet: A béna Eridonos. Gondolatban, persze. Egyikőjük sem mert odajönni hozzám, talán féltek, hogy belehoppanálok a ruháikba. Kettőnknek csöppet szűk lett volna a hely.

u can see it through my chest.

Te döntöttél. Én nem dönthetek? Miért van az, hogy csak egyikünk dönthet, és az te voltál? Nehogy azt hidd, a saját életedről döntöttél. Az enyémet vetted el, pedig nem akartam neked adni. Mit követelsz tőlem? Könnycseppeket? Nem elégszel meg azzal, ami ott van nálad, s a hülyék szívnek nevezik?

" Te olyan furcsa kártyás vagy... valaki, aki kártya helyett szenvedélyekkel és emberekkel játszik. Én voltam az egyik dáma a játszmában. Aztán felálltál, és odább mentél... Miért? "

Csak egy szívem volt.

Hatalmas csatát vív a szív az aggyal.

Harcolnak marják egymást szüntelen.

Percről percre, napról napra dúl a viadal:

A szív még mindig szeret.

Hiába súg az agy: értelmetlen.

Felsír a szív könnyeket ejtve,

de nem riad meg semmitől.

Űzi maga formált igazát kétségbe esve,

S míg létezik érzés, hite nem gyengül.

Tudja jól az elme, hogy nem szeret,

Mégis van valaki, kit a szív egy életen át sem felejt.

help me to believe this time.

Hoppanálok. Ez azért elég erős kifejezés, de az elméleti vizsga megvan. Nézegettem a résztvevők listáját; nem voltam elájulva a létszámtól. Főleg attól nem, hogy a többi Eridonos el sem tolta a popsiját a vizsgára. Nem félek. Igazából ezt csak úgy mondom, mert ezt kell mondanom. De még azért meg szeretném tartani az összes testrészemet. Nem tetszik a gondolat, hogy "összerakjanak".

Élek. Na ez még erősebb, és valószerűtlenebb kifejezés az előzőhez képest.

" Egy vékony lányalak rúgta fel a hűvös homokot, a szél belekapott, és újra meg újra visszafújta. A tenger hullámai békésen nyaldosták a partot, s ha olykor - olykor elérték a fekete lány egyik lábát, nagyot ugrott, aztán mosolygott a saját ijedtségén. Pár pillanattal később, már a homokban ült, fejét előrehajtva, arcába hulló  tincsei eltakarták pillantását más elől; csak ő tudhatta, milyen fájdalmas pillantással nézeget egy homokba rajzolt L betűt. És az az L betű, gonoszan, gúnyosan, kárörvendve nevetett vissza rá: még mindig hiszel benne? Nem kéne..."

" Igen! "

Azt hiszed nem látom, nem veszem észre. Pedig de. Csak a hülyeségem miatt hittem el legelőször is. Mert egyszerűen el akartam hinni, hogy így van. Mi mindenre képesek vagyunk egy megnyugtató, boldogító hazugságért. Az emberiség hülye. Kivétel akartam lenni, hát nem lettem. Elég kiábrándító volt felismerni mindezt, de mégsem tudom azt mondani, hogy már nem fáj. Hát hogyne fájna?! Mégiscsak egy gyönyörű érzelem kicsúfolása ez az egész.

_ * ¤ × ~ × ¤ * _

" Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során. "

/ Pam Brown /

Azért mégiscsak ijesztő. Már nem foghatok semmit arra, hogy gyerek vagyok. Lassan ki kell találnom egy új kifogást. Nincs semmiféle törvény, ami kimondja, hogy a felnőttek is lehetnek hülyék? Megnyugtatna. Nem a 18as szám lett a kedvencem. Neked igen? Hát légy boldog.

do you know what it feels like?

Minél jobban félünk valamitől, annál hamarabb eljön értünk. Félelemmel vegyes kíváncsisággal várjuk az ismeretlent. Félünk tőle, de akarjuk, hogy itt legyen. Az élet újabb nyitott kapujai áldozatokkal nyithatók csak ki. A hátunk mögött kell hagynunk valamit, amit az ajtó nem enged be. Az én ajtóm fölé egy 18-as karika van felírva, és amit magam mögött kell hagynom: a gyerekkorom.

Nagykorúság. * kirázza a hideg *

Fogalmazzunk úgy, hogy levizsgáztam. Két K és egy V. Gondolat, érzés? Semmi.

Furcsa mennyire megváltoztatja az életed egy érzés, amit felvállalsz. Egy érzés, ami viszonozva van, egy érzés, ami biztonságot ad. Boldogító. Heverhet romokban az életed, a többi kapcsolatod. Ez az, ami mindent egyben tart.

Mi nem úgy kezdtük, ahogy mások kezdték,
mi nem csodáltuk meg a holdas estét,
Te csak szelíden - most is érzem - megfogtad a kezem.