i don't know

Nem tudom mi ütött belénk. Nem tudom, mikor találkozunk legközelebb. Nem tudom, ki lettél Maja. Nem tudom, a barátom vagy-e még. Nem tudom, mennyit kell még várni, hogy minden ugyanolyan legyen, mint régen. Nem tudom, kin múlik. Nem tudom, mit tehetnék...

Nem tudom, mi változott meg. Nem tudom, mi történt, ami ezt tette vele. Nem tudom, miért számít az, hogy szó nélkül elutaztam, csak egy kis nyaralás volt. Nem tudom, mit érez, mire gondol, mit szeretne. Nem tudom, miért várja el tőlem, hogy ő tudhassa rólam ezeket.

Nem tudom, mit akarok.

Nincs mitől félned. Csak azt veszítheted el, amit el kell veszítened. És jobb, ha minél előbb megszabadulsz tőle, mert minél tovább marad, annál erősebbé válik.

Tengerpart - függő lettem. Homokvárat építettem, és jó érzés volt. Nekem ez kimaradt a gyerekkoromból. Ugyanúgy, mint a tenger. A 18. születésnapomon majd az igazi tenger mellett fogok homokvárat építeni, mutatva, hogy sosem akarok felnőni.

" Béke az, amikor az idő múlása nem számít. "

/ Maria Schell / Teljesen elveszítettem az időérzékemet, ma néztem meg először a naptárt. A napjaim ugyanabban a monoton cselekvéssorozat árnyékában teltek, de mégis olyan érzésem volt, mintha itt lenne az ideje elgondolkodni az élet nagy kérdéseiről. Nem tartom magam elég komolynak hozzá, de a kastély mindig is furcsa hatással volt rám, és ebből kiszabadulva egészen máshogy láttam mindent. De visszajöttem. Több dolog és ember köt ide, mint eddig hittem...

runaway ~

Már nem bírom. Lassan kezdem elveszteni a hitemet. Minden nyáron ez lesz? És kiért van ez minden? Érted, Dave. Miattad. Mindig ilyenkor kell felbolygatnod az életem egy üzenettel? Csak fulladozom a kastélyban, azon a helyen, ahonnan te elmentél. Nekem levegő kell. Tehetetlen ácsorgás helyett pedig elutazom. Csak egy hét az egész. Nem tudom elég lesz-e ennyi idő, hogy újra megtaláljam magam. Nem írtam senkinek, és üzenetet sem hagyok. Ugyanazt csinálom, mint mindenki. Szó nélkül eltűnök. Ráadásul épp most. Épp most vesztem össze Majával, és épp most illene nekem itt maradnom. Így hogy várhatom el Tőle az elbúcsúzást? De tudom, hogy egyetlen barátom arca elég ok lenne az itt maradásra. Nem fogok sokáig eltűnni, csak utazgatok egy kicsit. Egy röpke hét senkinek sem fog feltűnni. Csak nekem...

" Mindenkinek joga van a saját őrültségéhez! "
	/ Salvador Dalí /

Egész pontosan rémlett, hogy Csabinak hívják, és sajnos nem csak a neve derengett. Könnyebb lett volna leordítani a fejét, hogy minden szó nélkül eltűnt, mint bevallani, hogy...hogy én sem kerestem.
- Csabi? - ha volt bennem bármiféle remény is, hogy nem ő az, akkorra már teljesen elpárolgott. Csak azért rebegtem a nevét, mert értelmes köszönést nem tudtam kinyögni.

Azt hitte ő tartozik egy bocsánatkéréssel és egy magyarázattal.

- De te legalább hűséges vagy. -

Könnyebb őt dicsérni, mint bevallani a hibámat. Csak célozgattam, és gyáva voltam. Ennél többet érdemelne, ha már azért a kis hibáért akart tőlem bocsánatot kérni, hogy eltűnt.

- Mégis mennyire komoly a dolog? –

- Az én részemről, vagy az övéről? - a felkészülést erre az elkerülhetetlen beszélgetésre nagyon sokáig halogattam. Hát itt volt az időnyerés és halogatás gönyörű példája. Pedig tudtam a választ.

Feltétel nélküli és megmásíthatatlan. Persze ennél kevesebb kegyetlenség szorult belém.

- Az én részemről határozottan komoly. - már nem akart mást hallani.

- Minden jót. - Neked is. És sajnálom. De talán te tudod a legjobban, milyen érzés szerelmesnek lenni. Mintha megtaláltad volna a másik feled. Ezt még el akartam mondani neki. De már csak az éjszakai sétám érdekelt. Tudtam, hogy máshova nem tudnék menni. Ott nyomott el a rémképekkel teletűzdelt áldatlan álom. Én még így is ezerszer jobban jártam. Nekem a bűntudatom maradt, hogy megbántottam egy barátot. Ha ő még szeret/szeretett, ő a szerelmét veszítette el.

" Az árnyékod hogy lépjem át?

A múlttól búcsút hogy vegyek?

Hogy törjek szét egy glóriát?

Miért bánt a lelkiismeret? "

Majával a tengerparton. :DD

Kaptam szülinapi ajándékot. *_*

Ezt Maja anyukájától. Borostyán. (L)

Ezt Chris-től, a bátyjától. Pont, mint ő. Imádnivaló. Kicsit olyan, mintha a bátyám lenne. Mert rettenetesen hasonlít Dave-re.

Maja ajándéka. Első látásra szerelem. (L)(L)

Aztán egy szempillantás alatt változott meg minden. Veszekedtünk. Ez volt az első. Attól függetlenül, hogy sosem szerettem a vitákat, örülök neki. Jelzi, hogy a mi kapcsolatunk is normális, és nem tökéletes. Persze csak a veszekedések terén normális, azon kívül köztudott, hogy...hogy. Egészen különleges.

Nem tudom mi ütött belé. Elment, mielőtt mindent a fejemhez vágott volna. Pedig mindketten tudjuk: pont azért vagyunk legjobb barátnők, mert akkor is tudjuk, mire gondol a másik, ha kétértelműen fogalmaz. Bölcs akarok lenni.

" A buta nem emlékszik és nem bocsát meg; a naiv emlékszik és megbocsát; a bölcs megbocsát, de nem felejt. "

/ Thomas Stephen Szasz /

" Amitől megszakad a szív, az kőbe vésve szép és üdvözít. "

Dave írt.

Boldog szülinapot!

D.

Milyen messze lehet, ha csak most ért ide?

Nem rá tartozik, hogy nélküle csak tengődöm, hogy mellette, általa virulok ki. Nem kötöm az orrára, hogy távolléte majdnem olyan szorongást kelt bennem, mint a fogorvos várószobájában, ülő páciensben a rendelőből kiszűrődő hangok: a villanyfúró sivítása és a soros áldozat metsző sikolyai. Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valaki. 

Nincs vaskalapom és nem hordok zöld sálat. Itt élek a kastély legszebb tornyában, és rajtam kívül általában a torony tudja, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: Eridonkrém. A többi ház gyakran leelőz minket, és nem szeretem, ha a főnixek összekeverik a lustaságot a hasznossal. Büszkén gondolok Valerinre, a volt HV-re, a prefektusokra és az újdonsült HV-nkre, Felagundra. Szeretem a PIROS napokat, a kviddicscsapatot és amikor nem kell szorgalmizni. Itt élek az évben a Bagolykő Mágustanodában. Fellángolásban mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek a kastély legönfejűbb diákjai!
Eridon… még így is szeretlek.

by: Viko

Majáéknál

We. Friends. Forever.

Maja azt mondta, hogy beragasztja a naplójába a képeket, én pedig lusta voltam tőle elkérni a kedvencemet. Pedig nem lett rossz, attól az apró dologtól eltekintve, hogy csak egy nyelv látszik belőlem. :P 

Nagyon jó fényképezőjük van, még hancúroztak is a kedvemért, hogy le tudjam őket fotózni. Mármint Maját és Patrickot. Habár kicsit elsiettem a dolgot a győzelemmel, ugyanis Maja anyukája hajthatatlan, még mindig nem tett le ördögi tervéről. Persze nem úgy ismerem Maját, mint aki ilyen hamar feladja. De hát ezt valakitől örökölnie kellett...

Az apróbb dolgoktól eltekintve nagyon jó volt. 

Sweet seventeen

Kedves naplóm! * áthúzva *

Eddig sosem kezdtem így egy bejegyzésemet sem, és nem is 17 évesen fogom elkezdeni...Apropó 17. Nem olyan kerek szám, mint a 100, de ez is megteszi. Ugyanolyan érzés, mint 16-nak lenni, nem változott túl sok minden, és én sem. A mai napon nem zavar semmi, és minden szép. Mindenkit szeretek, és nem érdekel, hogy milyen az idő. 

I wanna know what it feels like
I need to see it from the inside
I can taste a bit of what I will find
So much more to life
Sweet seventeen