Az erdő és Ő

Csak az erdő volt betervezve, és legszebb álmaimban sem hittem volna, hogy van még valaki rajtam kívül, aki inkább egyedül töltötte volna a valentin napját. Meglepettség az volt, de bosszúság, amiért társasággal kellett tovább folytatnom az utam, az elmaradt, és ez megrémít. Ez is egy olyan eset volt, amikor mindenkit elűztem a közelemből, és akár még meg is átkoztam volna azt, akinek esetleg nem lett volna elég a szép szó. Örültem neki...Normális esetben ezen nem akadnék fel túlságosan, egy kedves ismerősnek az ember örülni szokott, de nem én, és nem ilyen különleges esetben.
Elvitt...Oda...oda...Kérdeztem, miért, bár nem tudom mit vártam, most az egyszer mást is mond, és nem csak csupán megvonja a vállát? Kezdek kissé nevetségesen reménykedni teljesen lehetetlen dolgokban.

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

Őrült lennék? Nem lepődnék meg túlságosan...

De akkor és ott nem érdekelt. Most sem igazán...Az sem zavart, hogy hol vagyunk, hogy akár bajunk is eshet, eltörpültek az efféle dolgok az egyéb gondolatok mellett.
Elég korán visszaindultunk. Ő megmondta, hogy nem fogok valami könnyen visszajutni oda, eléggé el van rejtve, de nekem aztán mondhatta. Még azt is kijelentettem, hogy mindenképp meg fogom találni. Nem is késlekedtem sokat, ahogy eltűnt a szemem elől, rögtön vissza indultam. Igaza lett a fenébe is. De nem adom fel...

Második, alagsori folyosó, halál...

Ezen szavak közötti összefüggéseket jó, ha rajtam kívül még két ember érti, de igazából csak egy. Mondjuk ez nem csoda, elvégre róla van szó. Nem akarom. Pár hét nagyon kevés ahhoz, hogy mindent meg tudjak vele beszélni, és nyugodtan el tudjam engedni, és van egy olyan érzésem, hogy még így se fogom tudni. Kétségbeesetten kapaszkodom abba a rohadt 2% esélybe, ami az élethez köti. Oké, 50%, de ez még így is rettentően hiú ábránd, elvégre tök jó azt találgatni látni fogom-e a vizsgák után, vagy sem. Fel is ajánlottam neki, hogy bukjon meg...Direkt. Nem kérnék tőle ilyet, ha tudnám, hogy felesleges, de ki a fene tudja megmondani mennyit változtat ez a dolgon? Abban reménykedtem nem is tudja, hol van az alagsori folyosó, de amikor a múltkor ott találkoztam vele, hát ez a remény is elszállt. Most már semmi kétség afelől, hogy vagy megtörténik, vagy nem, bár ezzel eddig is tisztában voltam. Nem tudom mit tegyek. Már eltöltöttem a szokásos éjszakai sétámat a...tisztáson ( nem keresem azt a helyet, de most komolyan! Nem vagyok mazochista...), és akkor sem jutottam semmire, szóval nagy gond van. Holnap kezdődnek a vizsgák. Nem érdekelnek túlzottan, kisebb gondom is nagyobb ennél. A bukás egyenlő lenne az én számomra plusz egy évvel, amit a barátaimmal tölthetek, úgyhogy...
Megjegyzés: Valentin - nap van. Mellékes dolog. A lényeg, hogy eldöntöttem; újra felkeresem a tisztást. Ilyenkor mindenki a bulin van, valószínűleg senkinek sem fog feltűnni, hogy egyedül mászkálok. Egy kis gondolkodás lesz, semmi több. Ígérem. Még egy kísérlet, és...valóban vége.

...~ Ő ^^

Idegesítő érzés, hogy harmadik találkozásunk után is csak öt információval lettem gazdagabb, ami a tartalmasnak nem mondható beszélgetésünk fényében elég nagy teljesítmény mind a kettőnk részéről. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez számára sem egy kellemes érzés - bár a kíváncsi tekintet sok mindenről árulkodik, már megszokhattam volna.
Tehát íme a pár dolog, amit tudok róla:
1.) Utál futni. Tulajdonképpen én is utálok, szóval megértem.
2.) Tud gitározni. Nem vagyok oda a gitárosokért, úgyhogy ennek nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget.
3.) Még nem esett bele a vízesésbe. Ezért nagy csodálattal tekintek rá, csak azt felejtem el, hogy nem mindenki lehet annyira béna, mint én.
4.) 17 éves. Nem kérdeztem, és nem is mondta, de egyértelművé tette a számomra.
5.) Másodéves. Ez az egyik dolog, amit nem értek, és nem is akarok megérteni. Ugyanis nem bukott, és nem is hagyott ki évet sem.

És amiket ő tud rólam:
1.) Utálok futni. Ő is utál.
2.) Rettentően hamis a hangom. Fogalmam sincs mi ütött belém, hogy elkezdtem dalolászni, de annak örülök, hogy nem tette szóvá.
3.) Beleestem már a vízesésbe. Eleinte nem akart hinni nekem, de amikor képes voltam leesni az ablakpárkányról, mintha megértést láttam volna a tekintetében.
4.) 17 éves vagyok. Ő kérdezte.
5.) Harmadéves. Mily' meglepő.

Bővülni fog a lista? Talán...